Keress bennünket a Facebookon!

Kis film

Elragadó film a Mária útról 
első rész
második rész

Szentháromnapi csendes lelki túra

„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23,46)

térkép

 

Szentháromnapi csendes lelki túra a Vértestől a Budai-hegyekig a Mária úton.húsvét

2014. április 17-20. nagycsütörtöktől húsvétvasárnapig

Utunk során elmélyedünk a szent három nap titkában: a tanítványok nyomába eredve követjük Jézust az utolsó vacsorán, szenvedésén, kereszthordozásán és halálán át a húsvéti feltámadás öröméig. Elcsendesedve a természetben, kisebb falvakon át haladunk, kiüresítjük magunkat a világ és a hétköznapi élet zajától, teret adunk magunkban annak, hogy Isten élhessen bennünk. Figyeljük, hogyan szólít meg, mint mond személyes életünkre, jelenünkre voantkozóan. Közel engedjük magunkhoz az evangélium eseményeit, melyek saját élményünkké válhatnak a szemlélődésben.

Napi 10-30 km-t gyaloglunk (a négynapi teljes táv összesen 76 km), közben érintünk kilátóhelyeket, útmenti kereszteket, kápolnákat, templomromokat; útunk nagyrészt erdei-mezei környezetben vezet. Részt veszünk a napi liturgián mindig ott, ahol éppen járunk. Egyszerű, nagyrészt matracos-hálózsákos szállásokra számítsunk, tisztálkodási lehetőséggel. Nagycsütörtök este Jézus útját követve, belemegyünk az éjszakába, késő éjjel érkezünk a szállásra. A nagypénteki út hosszú és erőt próbáló, de lelkileg és természetben igen gazdag. Nagycsütörtök estétől egészen nagyszombat estig tartjuk a csendet.
Az úthoz kellő fizikai és lelki kondíció szükséges, azoknak javasoljuk elsősorban, aki már gyalogolt életében legalább 25 km-t egy nap, kirándult legalább rövidet sötétedés után, hegyi környezetben és vett részt legalább néhány napos csendes lelkigyakorlaton. Ezek nem kizáró tényezők, de ajánlottak. Kérdés esetén érdemes a vezetőkkel előzetesen konzultálni.

zuppa

Mit kell hozni?

Hálózsák, ruha, cipő, toll, jegyzetfüzet, lámpa, pótelem, esőruha, kamásli sár esetén, + saját kereszt, amely kedves számomra.

Étkezés: csütörtök vacsora, péntek vacsora, szombat reggeli és vacsora, valamint vasárnap reggeli és ebéd biztosítva lesz. A többi étkezésre (csütörtök napközben és késő éjjel, péntek reggel és napközben, szombat napközben) élelmet előre hozni kell. Ügyeljünk arra, hogy nagypéntek szigorú böjti nap, a Katolikus Egyház előírásai szerint legfeljebb 3-szor étkezhetünk és egyszer lakhatunk jól. Ezzel együtt, a hosszú és erőt próbáló útra való tekintettel nem javasoljuk a böjt túlzásba vitelét.

 

Mennyibe kerül?
A részvételi díj 18.800,-, mely magában foglalja a 3 éjszaka szállást (hálózsákos, közösségi helyiségben), a majki belépőt és vezetést, a fent említett hat étkezést, a túravezetést és lelki kísérést, a kiosztott anyagokat és a Mária út zarándok útlevelét és rózsfüzér fakavicsait. Az utazási költséget (vonatjegy) mindenki egyénileg fizeti, ennek költsége Budapestről 1.490,- Ft

Jelentkezés módja: ITT

Elérhetőség: Rigóné Tomka Lea +36-30-544-4364

A jelentkezés a fenti összeg teljes befizetésével (átutalásával) válik érvényessé, az utalási adatokat a jelentkezőknek megküldjük.

Jelentkezési és befizetési határidő: 2014. április 7-ig.

FONTOS:  jelentkezni csak a teljes útra lehet, szakaszokra való becsatlakozás a program jellegénél fogva nem lehetséges.

Vezetők: Dr. Molnár András József, Dr. Szőcs Katalin

AndrásKatalin

Andrásnak gyerekkora óta lételeme a túrázás, az alföldtől az alpesekig. Bronzjelvényes túravezető, idegenvezető, térinformatikus; számos gyalogtúra és zarándokprogram szervezője, vezetője országon belül és kívül, s határon át.

A Budapest körüli Élő rózsafüzér és a Pálos 70 teljesítménytúra és zarándoklat alapítója, a Mária Út Közhasznú Egyesület alapító tagja. 2007-ben a Mária út első Budapest-Máriazell munkazarándoklatának vezetője, a Mária út térképes tájékoztató füzet sorozatának társszerzője. Az utóbbi években a táj és lelkiség kapcsolatából, a mélyből forrásozó lelkiségből is merítve a szakrális túrázás új formáit fejleszti, mint pl. a csendtúra.

Katalin Erdély szülötte, gyakorlott túrzázó és lelkivezető. Számos imatúrát szervezett és vezetet, a természet szerelmese.

Nagycsütörtök
Találkozó 9 órakor Budapesten a Déli pu. pénztárainál, Oroszlányig váltott jeggyel. A vonat 9:20-kor indul. Tatabányán átszállunk.

Találkozó az időközben csatlakozókkal Oroszlány vasútállomáson 11:00-kor.
Napközben rövid túra Majkpusztán át, a volt Kamalduli remeteség érintésével Vértessomlóra. Itt közös vacsora, majd részvétel a szentmisén a kegytemplomban az utolsó vacsora emlékére.

Az esti szentmise után virrasztó gyaloglás – belemenni az éjszakába… - érintve a Szép Ilonka-forrást, a Körtvélyesi kápolnát és erdei temetőt (Jézus elfogására való megemlékezés), a Mária-szakadékon át érkezés csákányospusztai turistaházba.
Délben étkezés tarisznyából (hozott).

körtvélyesi kápolna

Nagypéntek
Kora reggeli indulás, reggeli útközben a hegyen.

Túra Zsámbékra, a Magyar Vértanúk keresztje, Nagyegyháza, Csabdi-hegy, Csabdi, Mány és az Angyalároki-kápolna érintésével. Útközben emlékezés Jézus szenvedésére, csendes szemlélődéssel a természetben. Részvétel a nagypénteki liturgián (/ Zsámbék 18:00). Szállás Zsámbékon a Premontrei nővéreknél vacsora és reggeli a Hegyalja étteremben.

Reggel és délben étkezés tarisznyából (hozott).

prépostági templom

Nagyszombat
Indulás a délelőtti órákban.
Csend – Jézus a sírban pihen. Túra a zsámbéki Öregtemplomhoz, Budajenőn át Nagykovácsiba,érkezés a késő délutáni órákban.  Részvétel a Nagyszombati feltámadási liturgián Kemenes Gábor atyánál. Szállás és étkezés a parókián.

zuppatető

Húsvétvasárnap
Túra a Remete-hegyen és a szépséges Remete-szurdokon át Máriaremetére.
Szentmise és ebéd Máriaremetén. Szt.mise 12-kor, utána ebéd, befejezés kb. 14 órakor.

FONTOS:  jelentkezni csak a teljes útra lehet, szakaszokra való becsatlakozás a program jellegénél fogva nem lehetséges.

JELENTKEZEM

Majkpuszta

csabdi


Legfrissebb írásaink

Abasár kör 3

2020.05.14

AS3 – útvonal

Táv: 15,3 km

Nehézség (1-5): 3

Jármód: kerékpár

Kiknek ajánljuk: kisebb csoportoknak, családoknak és hobby sportolóknak

Becsült időtartam: Abasári Szent Péter és Pál apostol templomtól indulva és ugyan oda érkezve összesen 1 óra

Abasár kör 2

2020.05.14

AS2 – útvonal

Táv: 5,9 km

Nehézség (1-5): 2

Jármód: gyalog

Kiknek ajánljuk: kisebb csoportoknak, családoknak és hobby túrázóknak

Becsült időtartam: Abasári Szent Péter és Pál apostol templomtól indulva és ugyan oda érkezve összesen 1 óra 30 perc

Abasár kör 1

2020.05.14

AS1 – útvonal

Táv: 5,3 km

Nehézség (1-5): 2

Jármód: gyalog

Kiknek ajánljuk: kisebb csoportoknak, családoknak, hobby túrázóknak

Becsült időtartam: Abasári Szent Péter és Pál apostol templomtól indulva és ugyan oda érkezve összesen 1 óra

Csurgó kör

2020.05.14

CS7 útvonal

Táv: 9,1 km

Nehézség (1-5): 1

Jármód: kerékpár

Kiknek ajánljuk: hobby sportolóknak, családoknak, kisebb csoportoknak akár gyerekekkel is

Becsült időtartam: Csurgó Széchenyi téri ponttól indulva, érkezés ugyan oda összesen 45-50 perc