Csurgó – Őrtilos

2020.05.14. 15:40

CS6 útvonal

Táv: 54,5 km

Nehézség (1-5): 3

Jármód: kerékpár

Kiknek ajánljuk: hobby sportolóknak és „teljesítmény-túrák” kedvelőinek

Becsült időtartam: Csurgó Széchenyi tértől Őrtilos vasútállomásig 1 óra 30 perc, összesen 3 óra

CS6

Ismét a Széchenyi térről indulunk, a Rákóczi úton a csurgói Történelmi Park felé. Ezen az úton haladunk tovább Gyékényes irányába. A településre érkezők megtekinthetik a Gyékényesi Evangélikus templomot. Tovább a Petőfi utcára térve haladunk tovább, amely a horgásztavak között halad át. Elérkezünk egy vasúti átkelőig és onnan még 250 m távolságra a kereszteződésben balra megyünk tovább Zákány felé, a Május 1. utcán. Itt megtekinthetjük a Szent Imre római katolikus templomot. Továbbra is ezt az utat követve megyünk tovább Zákányfalu irányába a Szabadság utcán haladva a Zichy-kastély mellett is elmegyünk. A Szabadság utcáról elkanyarodnunk balra Őrtilos felé. Őrtiloson az érdeklődők megtekinthetik az 1848-as szabadságharcnak állított emlékművet, a Festungot. valamint az Őrtilosi Szentmilályhegyi templomot. Az utat követve haladunk tovább anélkül, hogy letérnénk, majd bő 3,7 km múlva elérkezünk az Élhető Világ Turistaszálló és Erdei Iskolához. Túránk a Szentmihályhegy végén, a vasúton átkelve, a Dráva part mentén az Őrtilos vasútállomásnál ér véget. Túránk oda-vissza több mint 54 km, ami körülbelül kicsit több mint 3 óra alatt lehet megtenni. Gyakorlott, jó edzettségi állapotban lévő és „kilométer-gyűjtő” bringásoknak ajánljuk.

 

Látnivalók:

Gyékényesi Evangélikus templom

Kotró – kavicsbányató -Gyékényes- felsorolás szinten

Őrtilosi Szentmihályhegyi templom

Fesztung

Szent Imre Római katolikus templom

 

 

„A VP6-19.3.1-17 kódszámú, A LEADER Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása elnevezésű felhívás alapján, a Kerékpárral a Mária Úton című, 1944363914 azonosító számú projekt keretében”

köt7