Abasár kör 3

AS3 – útvonal

Táv: 15,3 km

Nehézség (1-5): 3

Jármód: kerékpár

Kiknek ajánljuk: kisebb csoportoknak, családoknak és hobby sportolóknak

Becsült időtartam: Abasári Szent Péter és Pál apostol templomtól indulva és ugyan oda érkezve összesen 1 óra

AS_3

A kiindulópontunk az Abasári Szent Péter és Pál apostol templom és a Fő út felé vesszük az irányt, majd végül jobbra fordulva egészen a Szőlőskert útig nem térünk le róla. A szőlőskert útról a Kiss Mária vezet fel minket. 1,4 km megtétele után egy kereszteződéshez érkezünk, itt balra folytatjuk utunkat, és nem is térünk le róla csak bő 3,7 km múlva. Útközben elhaladunk a Sár-hegyi Szent-Anna kápolna mellett. Még mielőtt elérnénk a 24 főutat, egy vasúti átkelő lesz előttünk, még ezelőtt balra kanyarodunk, az első kereszteződésnél  jobbra fordulunk, innen kicsit több mint 110 méter múlva balra térünk rá a keresztútra, Itt szinte azonnal az első lehetőségnél ismét lefordulunk jobbra, majd 500 méter múlva a kövezett útról egy rövid szakaszra földútra térünk, itt a Külső-Mérges patak mentén haladunk tovább alig 175 métert, majd az előttünk lévő kereszteződésnél először balra, majd alig 15 méter múlva a következő elágazógást jobbra követjük.

730 méter megtétele után kell csak letérnünk balra és alig 400 méter után az előttünk lévő elágazódásnál jobbra, majd szinte rögtön balra kell kanyarodnunk. 600 méter múlva szinte megismételjük az előző irányváltásokat, de lényegében nem kell letérnünk az útról csak bő 1,9 km után, melyet egy T elágzódás jelez majd nekünk az Oremus dűlőn. Jobbra kell fordulnunk, majd egy kissé kanyargós úton az Abasárra bevezető Fő úton tesszük meg utunk utolsó 3 km-ét, útközben elhaladunk a Szent János kápolna mellett, végül megérkezünk utunk kiindulópontjához és ezzel zárjuk a körünket.

Gyakorlott, jó edzettségi állapotban lévő és haladó bringásoknak ajánljuk ezt az alig több mint 15 km-es körünk részben aszfaltos, részben földutas kört, melyet emelkedők és lejtők egyaránt tesznek változatossá.

 

Látnivalók:

Abasári Szent Péter és Pál apostol templom

Sár-hegy Szent-Anna kápolna

Szent János kápolna

 

„A VP6-19.3.1-17 kódszámú, A LEADER Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása elnevezésű felhívás alapján, a Kerékpárral a Mária Úton című, 1944363914 azonosító számú projekt keretében”

köt7